Időpontfoglalás

SiófokVámház u. 6.
 

Fontos fizetési információ!
Siófoki pályáinkra jelenleg kizárólag előre utalásos fizetést tudunk elfogadni. Ettől csak esetenként és akkor is csak előzetes telefonos egyeztetést követően tudunk eltekinteni. Kérünk titeket, hogy ennek figyelembevételével foglaljatok, azaz számoljatok az átutalás idejével. Ez hétköznap banki nyitvatartási időben 3 órán belül biztosan megtörténik. A másik megoldás a készpénzes befizetés bármely K&H fiókban, ami azonnal megjelenik nálunk.
Egy kis magyarázat:
Jelenleg távolról történő utazással tudjuk megoldani a játékok levezetését. És mivel előfordulnak olyan szabadulni (vagy csak velünk szórakozni) vágyók is, akik elfelejtenek értesíteni minket, hogy mégsem jönnek a lefoglalt időpontra, ezért kellett ideiglenes jelleggel bevezetnünk ezt a megoldást. Elnézést kérünk azoktól, akiknek az említett, nem túl korrekt embertársaik miatt így kényelmetlenséget okozunk! 
Kérjük megértéseteket! 
 
Ha olyan időpontban játszanál nálunk (pl.: csapatépítő tréning, iskolai foglalkozás, késő esti vagy egész napos játék), amely nem szerepel foglalási táblázatainkban vagy foglaltként jelölt, illetve bármilyen egyedi kérésed lenne, keress minket e-mailben, telefonon vagy személyesen! 
 
szabadulószoba balaton

Siófok
Nehézségi fok: 5 (5)
Szabadulási díj: 11.000Ft
Csapat létszám: 2-6 fő
Nehézségi fok: 4 (5)
Szabadulási díj: 11.000Ft
Csapat létszám: 2-6 fő
Nehézségi fok: 5 (5)
Szabadulási díj: 11.000Ft
Csapat létszám: 2-4 fő
Következő hét >>>
Hétfő
09.16
Kedd
09.17
Szerda
09.18
Csüt.
09.19
Péntek
09.20
Szomb.
09.21
Vas.
09.22
11:15Előbb telefonálj!Szabad
12:45Előbb telefonálj!Szabad
14:15Előbb telefonálj!Szabad
15:45FoglaltSzabad
17:15Előbb telefonálj!Szabad
18:45Előbb telefonálj!Szabad

szabadulószoba siófok

Jelmagyarázat a foglalási táblázathoz

Szabad, foglalható időpont
Foglalás előtt telefonálj!
Foglalásra jelölt pálya és időpont
Foglalt, nem foglalható

Foglalás menete

Foglalásod után ellenőrizd le, hogy az sikeresen megtörtént-e!?

0. Van már fiókom, belépek a foglaláshoz.
1. Válassz pályát a táblázat felett a játék nevére kattintva.
2. Jelöld be a kívánt időpontot a táblázatban.
3. Töltsd ki a táblázat felett megnyíló űrlapot, ellenőrizd le a pálya nevét, kezdési idejét.
4. Jelöld be a szabályzat elfogadását.
5. Nyomd meg a "Foglalás" gombot. 
6. Olvasd el a visszaigazoló e-mailt. (Vagy ellenőrizd itt foglalásaid állapotát.)

A foglalásról kapott e-mailt figyelmesen olvasd el! Fontos információkat találsz benne szabadulós játékod díjának kifizetésével, időpontjának véglegesítésével, esetleges automatikus törlésével kapcsolatban. ÁSZF

Ha kedvezményre jogosító kuponnal rendelkezel kijutós játékainkra, olvasd el itt, hogyan tudod azt felhasználni.